Kategóriák

Miért fontos a szemüveg vizsgálatnál a szemészeti vizsgálat?

40 éves kor körül az emberek olvasási képessége az alkalmazkodás csökkenése miatt romlik, homályosan látnak, „megrövidül a kezük”. Jobb esetben ilyenkor szemészorvost keresnek fel, aki egy teljes körű szemészeti vizsgálatot végez. Ilyenkor részletes anamnézist vesz fel, amely a beteg panaszára (szemészeti), egészségi állapotára, korábbi betegségeire és a családi betegségekre vonatkozhat. Fontos a látásélesség pontos vizsgálata, ami előre vetítheti a szemészeti betegség lehetőségét.

A szemüveg vizsgálata az alkalmazkodás bénítással, pupilla tágítással történhet (ez gyerekeknél elengedhetetlen). Ez egy több mint fél órás vizsgálat, mely során a korrekció pontosabb megítélése mellett a szem elülső és hátsó szegmentjének (üvegtest, szemfenék) vizsgálata válik lehetővé.

Fontos, hogy ilyenkor a páciens tudja, hogy rosszabb lesz a látása, főleg közelre 1-2 órára. Az elülső szegment betegségeire (száraz szem), a lencse állapotára (szürkehályog-katarakta), illetve a hátsó szegment: az üvegtest, a látóidegfő, a látóideghártya és erei vizsgálatára kerül sor. A látóidegfő a zöldhályog esetében mutat kóros eltérést. A zöldhályog egy lassan progrediáló látótér kiesést okozó betegség, mely a retinális idegsejtek irreverzibilis pusztulásával járnak (ez az elsődleges zöldhályog nyitott zugú változata, mely 40 év felett a lakosság 2%-át érinti, 8. évtizedre ez 7%-ra nő). Az éleslátás területén keletkező elváltozás, mely az 50 év felette embereket érinti, az olvasási képességet rontja meg, mely bizonyos esetekben nagyon hatásosan kezelhető.

A látóideghártya és az erek állapota belgyógyászati betegségekre hívhatja fel a figyelmet. A cukorbetegség napjainkban egyre több embernél jelentkezik (civilizációs betegség, mely életmód változtatással kivédhető), melynél a szemfenék vizsgálat nélkülözhetetlen évente, illetve elváltozástól függően 3-6-9 havonta, de akár magas vérnyomás, magas lipid és koleszterin vérszint is előfordulhat.

A belgyógyászati betegségek felismerése mellett fül-orr-gégészeti, neurológiai, bőrgyógyászati betegségek, mint határterületek kivizsgálásában segíthet a szemész.

A szemüvegek személyre szólóan, igénynek megfelelően írhatóak fel. Csak távolra látáshoz (egyfókuszú), közelre látáshoz is (kétfókuszú), illetve több távolságra (többfókuszú) lencse válik szükségessé.
A dioptria megállapításán kívül optikussal való konzultáció után készítendők el a szemüveg.

Ugyanakkor, látásromlás bármely életkorban előfordulhat, amely esetleg egy szembetegséget is jelent, nemcsak egy szemüveggel megoldható problémát.

Ha szeretné kivizsgáltatni szemét, látogasson el hozzánk. Kattintson, és megtalálja telefonszámunkat, címünket >>

 

Mentés

Csigapláza

Közösségi modul

 

Legkeresettebb

  • Ingatlanjogi ügyintézés...Leírás: Amennyiben épp lakás eladását vagy vásárlását tervezi, és ingatlanjogi ügyintézésre van szüksége Ferencvárosban, bizalommal keressen, cégjogi képviseletet is biztosítok a IX. kerületben. Akár cégmódosítás, akár cégalapítás miatt van szüksége tapasztalt üg ...
  • Személyautó kölcsönzés...Leírás: Személyautó kölcsönzésre van szüksége Ferencvárosban? Teherautó bérlés miatt keres megbízható céget a IX. kerület közelében? A IX. kerület szomszédságában várja autókölcsönzőnk, amennyiben személyautó kölcsönzésre vagy teherautó bérlésre van szüksége! Gyo ...
  • Látásvizsgálat Ferencváros,...Leírás: Látásvizsgálat miatt keres Ferencvárosban megbízható optikát? Szemüvegkészítésre van szüksége a IX. kerületben? Ferencvárosi optikánkban 1998 óta várjuk a tisztelt IX. kerületi vásárlókat, pácienseket, ahol szemüvegkészítéssel és látásvizsgálattal is fogl ...
  • Gipszvédő fürdőzsák 9. kerület,...Leírás: Kiemelkedő minőségű gipszvédő fürdőzsákok és kötésvédő fürdőzsákok forgalmazásával foglalkozik ferencvárosi cégünk, mely termékek francia alapanyagból készülnek (DuPont). A tépőzáras megoldásnak köszönhetően biztosítja a vízhatlanságot a kar és láb vastag ...
  • Kiadó telephely Ferencváros, kiadó...Leírás: Ferencvárosban keres kiadó ipartelepet? Várjuk a IX. kerületi cégek megkeresését, ha jól megközelíthető helyen keres kiadó telephelyet vállalkozása részére! Ha kiadó ipartelepet keres Ferencvárosban, jó közlekedés mellett, hívjon bizalommal! Kiadó telephe ...
  • Hűtőgép javítás Ferencváros,...Leírás: Amennyiben hűtőgép javításra van szüksége, Ferencvárosból is várjuk megkeresését, de abban az esetben is várjuk hívását, ha hűtőkamra javítás miatt keres szakembert a 9. kerületben. Háztartási gép szervizünk sok éves szakmai tapasztalattal rendelkezik, ma ...
  • Árnyékolástechnika Ferencváros,...Leírás: Árnyékolástechnikával nagy tapasztalattal foglalkozom Ferencvárosban is, forduljon hozzám bizalommal, amennyiben műanyag redőnyre lenne szüksége a 9. kerületben. A műanyag redőnyök beszerelésével, javításával is rendelkezésre állok, hívjon bátran a 9. ker ...
  • Ügyvédi iroda Ferencváros,...Leírás: Megbízható ügyvédi irodát keres Ferencváros környékén? Szeretettel várom ügyfeleimet ügyvédi irodámban, ahol cégalapítás esetén is készséggel állok 9. kerületi megbízóim rendelkezésére. Ügyvédi irodámban minden cégalapítással kapcsolatos jogi tanácsadást, ...
  • Ékszerkészítés IX. kerület,...Leírás: Ha ékszerkészítés miatt keres a IX. kerület közelében ékszerboltot, jöjjön el bátran hozzánk, ékszerjavítással is várjuk a Ferencvárosból érkezőket. Amennyiben egyedi eljegyzési gyűrűt vagy karikagyűrűt készíttetne, sok éves tapasztalattal állunk rendelke ...
  • Gépi földmunka Ferencváros,...Leírás: Vállalkozásunk gépi földmunkát Ferencvárosban is vállal, illetve konténeres sittszállítást 9. kerületi megbízói számára is végzünk. A rendszerváltás óta foglalkozunk konténeres sittszállítással, magán és közületi megrendeléseket egyaránt teljesíteni tudun ...

SZAKMAI CIKKEK

Kőfelverődés javítás - Miért fontos a gyors beavat…

A kőfelverődés az egyik leggyakoribb és leginkább alábecsült sérülés, amely a járművek szélvédőjét éri. Egy apró kavics, amelyet az elhaladó jármű kereke feldob, elegendő ahhoz, hogy mikrosérülés keletkezzen az üveg felületén. Bár első pillantásra ...

Bővebben

Sminktetoválás – Természetes szépség tartósan, kom…

    A modern nők életében egyre fontosabb szerepet kap a tartós szépségápolás és az időhatékony reggeli rutin. A sminktetoválás – más néven tartós smink – az egyik legnépszerűbb megoldás azok körében, akik szeretnének minden nap ápoltan, magabiztosa...

Bővebben

A hajhosszabbítás módszerei

Minden nő szép és hosszú hajról álmodozik, azonban sajnos nem mindenkinek adatik meg a dús hajkorona. Ez napjainkban szerencsére már nem okoz olyan nagy elkeseredést a hölgyek számára, hiszen, ha a hajunk természetes állapotban nem eléggé dús, vagy...

Bővebben

„Nagyon gyakran felfázom, pedig úgy felöltözöm!”

41 éve vagyok nőgyógyász szakorvos. Az első 25 évben nem találkoztam azzal a panasszal, hogy a paciens gyakran „felfázik”, „pedig tessék elhinni, hogy úgy felöltözöm!” Az utóbbi 16 évben egyre többször.  Azt is panaszolták, hogy ez a „felfázás” gyakr...

Bővebben

Soha nem volt ennyire könnyű redőnyt rendelni

Redőny rendelés, redőny árajánlat nálunk: Folyamatosan növekvő redőny értékesítés a helyszíni szereléssel. Másként, mint mások. 2010 év elejétől megfordítottuk a rendelési szokásokat, mely az általános piacai gyakorlattal teljesen szemben állt. Azót...

Bővebben

Miért fontos a szemüveg vizsgálatnál a szemészeti …

40 éves kor körül az emberek olvasási képessége az alkalmazkodás csökkenése miatt romlik, homályosan látnak, „megrövidül a kezük”. Jobb esetben ilyenkor szemészorvost keresnek fel, aki egy teljes körű szemészeti vizsgálatot végez. Ilyenkor részletes ...

Bővebben

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.

Miért van erre szükség? Mert adataid védeni kell. További információ

Rendben - OK
© 2015 Awacs Design és Reklámiroda Kft. Minden jog fenntartva.

Kategóriák